Hatha Jógastúdió - Jóga Veresegyházon

Hallgass a szívedre

2010.05.04.

A szívcsakra - anahata csakra - a szív magasságában, a mellkas közepén található, mely csakrarendszerünk középpontja, mivel itt találkozik a három alsó fizikai-érzelmi központ, a három felső szellemi-spirituális központtal.


A szívcsakrát gyakran a "lélek kapujának" is nevezik, mivel a mély és intenzív szeretetnek a központja. A szív csakra felelős a szeretet-érzésért, a szeretet adásának és elfogadásának képességéért, az együttérzésért, a megbocsátásért.


Jól érzékelhetjük a szívcsakránk működését - és ezt a nyelvünk is szemléletesen kifejezi - mikor megnyílik, kitárul a szívünk a szeretet, együttérzés hatására, vagy amikor valami fájdalmas érzés következtében összeszorul vagy bezárul.


A csakra harmonikus működésekor, szeretetteljes kapcsolatot alakítunk ki környezetünkkel, kedvességet, örömöt sugárzunk magunkból, bízunk másokban, képesek vagyunk együttérezni, megbocsátani. Nem okoz gondot, hogy szívesen, vagyis szívből cselekedjünk, érzéseinket nem befolyásolja, hogy mit kapunk cserébe.


Ha e csakra diszharmonikusan működik, akkor gondot okoz a szeretet megélése, kimutatása, túlzottá válik a csalódástól való félelem. Ilyenkor az ember bezárja a szívét, nehezen enged bárkit közel magához, a gyengédség, mások szeretetteljes közeledése zavarba hozza, a mindennapokban gyakran szomorú, magába forduló, közönyös, nehezen tud megbocsátani. Ilyenkor a test is bezárkózik, összegörnyed, a vállak előreesnek a mellkas beesik.
Szintén a szívcsakra zavarát jelzi, mikor valaki túlzott kedvességgel, együttérzéssel pótolja a bensőséges kapcsolatok hiányát, vagy társfüggőség, birtoklási vágy, féltékenységre való hajlam jellemzi.
Testi szinten, a szívvel, vérkeringéssel, légzéssel, tüdővel való problémák irányítják e csakrára a figyelmet.


Májusban a szívcsakrára ható - mellkasnyitó, hátrahajló - gyakorlatok lesznek ismétlődők, melyek segítik, hogy elengedhessük félelmeinket és egyre szélesebbre tárhassuk szívünk kapuját.


Várlak szeretettel: Varga Ildi

vissza

Megosztás

Kapcsolat

Hatha Jógastúdió

Jóga Veresegyházon

Fő út 39. 2. emelet


hatha jóga, dinamikus jóga, vinyasa flow jóga, ezüst jóga 60+, jin jóga, gerinctorna, pilates, NMPT

 

Tel: 30-44-55-641

 

E-mail: info@hathajoga.hu