Veled van az "erő"?

2012.01.18.

„Minden egyes nappal írom életem történetét. Vajon pozitív irányban haladok? Ha nem, akkor talán itt az idő, hogy változtassak a dolgokon. Semmit nem tehetek azért, hogy megváltoztassam a múltat, de azt megtehetem, hogy a múltat ne ismételgessem a jelenben.”


…azok az újévi fogadalmak… szívesen hozunk ilyenkor elhatározásokat, hogy kedvező irányba változtassuk az életünket, aztán a fogadalmak jó része megvalósulatlan marad, aminek persze sok oka lehet.

Most nézzünk egy egészen alapvető tényezőt: az energiát.

Ahhoz, hogy éljünk, energia kell, ahhoz, hogy megéljük az életet, hogy fejlődjünk, még több energia kell. Biztosan észrevetted már, hogy ha elegendő az energiád, akkor a mindennapok kihívásaival bátrabban nézel szembe, ha azt érzed „velem van az erő”, akkor van esélyed rátalálni a megoldásra, kitartanod a nehézségek ellenére, valamint az örömöket is mélyebben, intenzívebben éled meg. Egy testileg, lelkileg megfáradt ember örülni sem tud igazán.

Ahhoz, hogy az energia-szintedet megőrizd, növeld, egyrészt az ellazulásnak, pihenésnek, regenerálódásnak kell teret engedni, másrészt pedig a töltődésnek – nem véletlenül szerepel ez a két szó a jógastúdió szlogenjében. J

 

Nézzük, hogy is tudjuk segíteni ezt a mindennapokban.

 

Alvás - megfelelő mennyiségben és minőségben – engedd meg magadnak, hogy „kialudt” legyél, sokszor elég egy elhatározás, hogy időben le tudjál feküdni és az sem mindegy mivel foglalkozol elalvás előtt, milyen energiával, érzéssel, gondolattal - vagy éppen azok elengedésével - lépsz be az álmok világába.

 

Táplálék - megválogatni, mivel tápláljuk a testünket, lelkünket, szellemünket. Ha csökkented, aminek csak az ízlelő bimbóid örülnek, de a tested nem, és növeled azoknak az ételeknek az arányát, aminek mindkettő örül meglepő tapasztalásban lesz részed. J A lelki, szellemi táplálék tekintetében is rajtad áll, hogy mit fogyasztasz – olyat, ami tartalmas számodra és épülsz, töltődsz belőle vagy olyat, amivel csak az időt töltöd és nem azokat az energiákat táplálja, melyek az utadon segítenek. A választás mindenkinek a saját felelőssége és gyakran nem a többség döntése a követendő.

 

Mozgás - elengedhetetlen a jó közérzethez. A mozgás segít a feszültség elengedésében, az energiával való feltöltődésben, a mozgás közben örömhormonok termelődnek – így csokiból is kevesebb kell. J Találd meg a megfelelő mozgásformát, ami örömmel, jó érzéssel tölt el, akár többféle mozgásformát is érdemes beiktatni.

 

„Örömködés” - ne sajnáld az időt, olyan tevékenységekre, melyekbe bele tudsz feledkezni, ahol úgy törődsz magaddal, hogy közben el tudod felejteni magadat, önfeledté tudsz válni. Lehet ez egy jó beszélgetés, egy koncert, egy masszázs, egy kirándulás – találd meg és „gyakorold” a töltődést, kiürült "tankkal" másnak sem tudsz adni.

 

Ha figyelünk erre a négy dologra, megjelenik a többlet energia, és hogy mire használod, az már rajtad múlik. J

Egy kis változtatás is elég lehet, hogy életünkben bekövetkezzen a változás. Apróbb dolgokban változtatni naponta, sokkal hatásosabb, mint egy radikális változtatást célul tűzni egy emelkedett lelkiállapotban, amit aztán nem tudunk hosszú távon megvalósítani, és aztán inkább feladjuk az egészet.

 

„Az ezer mérföldes utazás egyetlen lépéssel kezdődik.”  

 

Lépegessünk együtt, várlak szeretettel!

 

Varga Ildi

vissza