Mit mond a belső hangod?

2014.11.09.

Mennyire határozza meg a vágyaidat, a gátjaidat az, hogy mások mit gondolnak, mit tapasztaltak? És a saját saját múltbéli emlékeid, hogy befolyásolják a jelen pillanat megélését?


“Egy szép napon az erdei állatok versenyt rendeztek.
Építettek egy magas falat és megkérték a békákat, másszák meg. Körbegyűltek az állatok, felharsant a kürtszó és kezdetét vette a viadal. Legalább ötven béka indult neki a meredek falnak.


- Úgy sem sikerül nekik! – mondta egy nyúl. Amikor kimondta három béka le is esett a földre.
- Túl gyengék ehhez! – harsogta a medve, és tíz béka megint lepottyant a talajra.
- A békák nem is tudnak falat mászni! – nevetett a vaddisznó, erre vagy húszan zuhantak le a falról.
Ez így ment egészen addig, míg csupán csak egy béka haladt a csúcs felé. Ő viszont már majdnem felért.


- Le fog esni! – morogta a farkas, de nem így történt.


A béka felért a csúcsra. Egyedül az ötvenből, egyedüli békaként teljesítette a távot. Pedig kis vézna béka volt. Az állatok körbeállták.


- Gratulálunk, hogy sikerült épp neked? – kérdezte a róka.
- Mi a titkod? – kérdezte egy másik béka.


Csakhogy a béka csendben maradt. Ekkor döbbentek rá: a győztes béka süket. Ő nem hallotta, nem hallhatta a kétkedő, lekicsinylő és pesszimista megjegyzéseket. Csak a saját, belső hangját hallotta: ”Csak feljebb, feljebb!” Tudta, hogy képes rá, és nem vették el az önbizalmát."


Mennyire határozza meg a vágyaidat, a gátjaidat az, hogy mások mit gondolnak, mit tapasztaltak? És a saját saját múltbéli emlékeid, hogy befolyásolják a jelen pillanat megélését?


Persze jó dolog, ha képes vagy tanulni saját és mások tapasztalataiból, de ha fenntartás nélkül elfogadod azokat, akkor az könnyen a fejlődés gátjává válhat. Érdemes mindent belehelyezni a jelen pillanatba, saját jelen élethelyzetedbe, figyelembe véve személyiséged jelen érettségét. Aminek nem volt realitása két éve, nem biztos, hogy most sincs, ami nem sikerült a szüleidnek, lehet, hogy neked sikerülhet :)


Igaz, nem lehet, és nem is kell teljesen kizárni a múlt történéseit, hiszen valahol azok határozzák meg a jelen helyzetedet – hosszabb távon vizsgálva a karmádat. Az azonban, hogy mennyire azonosulsz ezekkel a múltbéli tapasztalásokkal, előrevetíti a jövő szabadságát. Azt, hogy hallod-e a tiszta belső hangod, a múltban gyökerező félelem, büszkeség, megfelelési vágy torzította hangzavartól.


Gyere, hallgatózzunk együtt, a jóga gyakorlása remek terep erre. Vajon még mindig utálsz fejen állni, vagy már eszedbe se jut a minősítés, csak egyszerűen szemléled a folyamatot?

Várunk szeretettel:
Varga Ildi 

vissza