Miről mesélnek a lábaink?

2010.01.04.

Életutunkon haladva nyomot hagyunk magunk mögött tetteinkkel, mint ahogy járás közben is lábnyomunk jelzi utunkat.

 

A homokban, hóban vagy vizes lábbal hagyott lábnyomból sok információ kiolvasható fizikai, érzelmi, szellemi állapotunkról, sőt személyiségünkről is sok mindent elárul.
Érdekes élmény valakinek a lábnyomában járni, azonosulni a lépése nagyságával, a lábfeje helyzetével, megfigyelni, hogy könnyeden vagy inkább nehézkesen lépked a talajon és úgy általában az életben, hogy mennyire biztos, határozott nyomot hagy maga után vagy inkább elmosódót, bizonytalant.

További információkhoz juthatunk, ha megfigyeljük lábfejünk kinézetét, felépítését, arányait, a különféle elváltozásokat - hisz nem létezik két egyforma láb. Lehet egy láb, finom vonalú, kecses, mely kevésbé hagy mély nyomot a realitások talaján, de annál alkalmasabb a könnyed fellegekben járkálásra vagy lehet erőteljes, strapabíró, mellyel szilárdan lehet a földön állni, de könnyen vezethet földhözragadtsághoz is. Lehet a láb arányos vagy aránytalan, a testhez mérten kicsi vagy nagy, mindezzel jól tükrözve tulajdonosa személyiségét.

A talpon lévő reflexzónákban pedig az egész test leképeződik és a belső szervek állapotáról is tájékoztatnak, illetve ezen pontokon keresztül az adott testrész működését is befolyásolhatjuk.
Ha a szűk cipő nyomja lábujjainkat, az könnyen fejfájást okozhat, mivel a fej reflexzóna pontjait érinti. Kedvező hatású viszont, ha mezítláb kavicson vagy valami egyéb egyenetlen felületen járkálunk, mivel az jól átmasszírozza a reflexzónákat.

Lábfejünk viseli testünk súlyát, biztosítja az egész test stabilitását vagy éppen könnyed elmozdulását, előrehaladásunkat az életben. A láb megváltozott szerkezete megzavarja a láb statikai és dinamikai funkcióját, a gerinc egyensúlyi helyzetét is megbonthatja, komoly térd- és gerincproblémák kialakulásához vezethet.

És ha a konkrét fizikai síkon túltekintünk, felfedezhetjük, hogy nyelvünk milyen sok kifejezése utal a lábfej és az élet egyéb területeinek kapcsolatára.
Pl.: valaki megáll a saját lábán, két lábbal áll a földön, megveti a lábát valahol, állóképessége van, talpal valamiért, kijár valamit, elveszti a talajt a lába alól, nagy lábon él, valahol szorít a cipő és még sorolhatnánk…

Tehát lábunk állapota és ahogy bánunk vele, sokat elárul rólunk és meghatározza általános közérzetünket, így ebben a hónapban a lábfejet érintő gyakorlatok lesznek az ismétlődők.

...és persze nem utolsó sorban, lábacskád hoz el jógaórára, hagyd hogy ezt megtegye és engedd el az elme kifogásait :-)

Várlak szeretettel: Varga Ildi

vissza