Ilyenkor gyorsan behívod a külvilág ingereit - rákattansz a telefonodra, jöhet a tv, rádió, sőt még az olvasás is ilyen:) - vagy kicsit hallgatózol befelé, kapcsolatba lépve önmagaddal, élvezve önmagad társaságát, mint egy belső barátét? 
Teremtesz magadnak minden nap egy kis ilyen "én-időt"?

Önmagaddal vagy …, ami jelentheti azt, hogy végiggondolod a napodat, az örömeid a bánataid, nem kattogva rajtuk, nem elemezve, hanem csak szemlélve őket, kicsit kívülről nézve a történéseket, a reakcióidat, az érzéseidet. Aztán lehet, hogy csak hallgattok együtt csendesen, meghitten, csak te és Te… befelé figyelve és mégis megnyílva a mindenségnek, megélve a pillanatban, hogy „a virág kifelé nyílik, a világ befelé”...