Hogy emel fel, aki lehúz?

2015.09.13.

A nyári lazább időszak után, ilyenkor szeptemberben, gyakran felgyorsulnak az események, több kihívással, konfliktussal találkozhatunk, aminek persze nem mindig örülünk, pedig micsoda lehetőség... :)


"Akik ártani akarnak nekem, azok valójában tálcán kínálják a spirituális fejlődés legnagyszerűbb lehetőségét. Hiszen amikor összeakadok velük, természetes módon gyűlöletet és haragot érzek, és általuk esélyt kapok, hogy megtartóztassam magam ezektől az indulatoktól. Ha mindig mindenki kedves lenne hozzám, soha nem lenne lehetőségem a türelem gyakorlására.”
Dalai Láma
 

Voltál már úgy, hogy azt gondoltad, ó ezen már túl vagyok, ilyen dolgok engem már nem hoznak ki a sodromból, aztán jól meglepődtél?
A „nyugalmi periódusok” jók a töltekezésre, arra, hogy leülepedjenek, megérlelődjenek a dolgok, és akár már azt is gondolhatod, hogy lám, lám nem vonzottam be semmi kellemetlenséget, micsoda remek energiáim vannak:) 
Az igazi próbatétel, azonban mindig az, hogy a nehézségek közepette is meg tudod őrizni a nyugalmad, a belső békéd, a türelmet, a megértést azzal szemben, akivel konfliktusba keveredsz? Van, akivel ez könnyebben megy és van, aki nehezített pályának számít :)
Vannak bizonyos helyzetek, melyek vissza-visszatérnek, lehetőséget adva, hogy másképp reagálj. Van a zsigerből előtörő első impulzus, és a tudatosabb, kontrolláltabb második gondolat, az ami felé törekszel, ami a „jobbik én”-ed felé visz. Ahhoz azonban, hogy már az első impulzus is ilyen legyen, sok tapasztaláson keresztül kell csiszolódni, sokszor kell megélni bizonyos helyzeteket, nem lehet "csak úgy" megtanulni. Aztán jöhet egy még jobb második gondolat…


… vannak azonban helyzetek, mikor az első gondolat a nyerő, pl., ha jönni akarsz jógázni, ne hallgass az utána megjelenő kifogásokra :) Gyere!


… és most íme a szeptemberi programok, változások...
az eredeti hírlevélben 

vissza