Citrom vagy limonádé?

2010.11.03.

A szabadság megélése - "Ha a sorstól citromot kapsz, csinálj belőle limonádét ..."


A szabadság megélése, megértése mindig meghatározó volt az életemben. Valamikor azt gondoltam, hogy az a szabadság, amikor nincsenek keretek, korlátok és azt csinálok, amit akarok. Aztán rá kellett jönnöm, hogy a keretek nemcsak akadályozhatnak, hanem védhetnek is, irányt szabhatnak, terelhetnek, segíthetnek a célba jutásban.


Persze előfordulhat, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, de mégse úgy alakulnak a dolgok ahogy terveztük. Ilyenkor befelé hallgatózva érdemes elgondolkodni, hogy a megjelenő akadályok mit is üzennek, merre próbálnak terelni, miközben meglátjuk és megéljük annak a szépségét, amit éppen hoz az élet - azt hiszem ez az igazi szabadság, ami belülről jön és mindig velünk marad…


Jógázás közben lehetnek bizonyos testhelyzetek, segédeszközök, melyek ellenállást keltenek benned. Lehet, hogy ez egy erőkifejtést igénylő ászana, lehet, hogy egy előre hajló póz, amiben azt érzed, hogy be vagy zárva, össze vagy csomagolva, lehet ez egy egyensúlygyakorlat vagy esetleg a csendes mozdulatlanság okoz benned feszültséget, gátoltság érzetet.


Figyeld meg, hogy minek állsz ellen, hol érzed a gátat magadban, tudatosítsd ezt az érzetet, ismerd meg a "citromodat", mert ha valamit valóban megismersz, megértesz, akkor megjelenik az elfogadás, az ellenállás eltűnik, és máris készítheted a limonádét :).

Várlak szeretettel: Varga Ildi

 

vissza