Hatha Jógastúdió - Jóga Veresegyházon

Akarsz középszerű angolna lenni?

2020.10.07.

"Egyszer régen az állatok elhatározták, hogy iskolát alapítanak.
A kacsa úszásból kitűnő volt, de nagyon rossz volt futásból, ezért tanítás után bent kellett maradnia gyakorolni, így az úszást ki is kellett hagynia. A sok futás azonban megviselte a lábait, így úszásból is csak az átlagos lett.


A nyúl futásból a legjobbak között kezdett, de a túl sok felzárkóztató úszás miatt idegösszeomlást kapott.

Mászásból egyértelműen osztályelső volt a mókus. Repülési órái azonban mindig katasztrofálisan végződtek.

A sas problémás tanulónak számított. Mászásórákon a legjobb volt, de nem lehetett rávenni, hogy ne repüléssel jusson fel a fára.

Év végén egy angolna érte el a legjobb eredményt, aki jól tudott úszni, egy kicsit futni, mászni, repülni is."


Ez a középszerűség diadala? Esetleg a bármit elérthetsz szabadsága, vagy csapdája? Te az erősségeidre építkezel, élvezed a belőlük fakadó örömöt vagy a „gyengeségeiden" dolgozol? Persze mindkettő hasznos lehet, ha figyelsz az arányokra, és nem hagyod, hogy a külső mérce, a "jaj, le ne maradjak, csak ki ne lógjak" félelme, az uniformizálódás divatja elfelejtesse veled a valódi erősséged, az igazi lényeged.

A mi jógaiskolánkban nyulak, kacsák, mókusok, sőt még a sasok is kiteljesedhetnek, jobban, mint bármikor, ugyanis ... 

folytatás a kiküldött hírlevélben
feliratkozás

vissza

Megosztás

Kapcsolat

Hatha Jógastúdió

Jóga Veresegyházon

Fő út 39. 2. emelet


hatha jóga, dinamikus jóga, ezüst jóga 60+, jin jóga, gerinctorna, pilates, NMPT, meditáció

 

Tel: 30-44-55-641

 

E-mail: info@hathajoga.hu