2021.12.22.
Közel negyven éve történt. Volt egy unokanővérem, aki Amerikában élt, és mikor Magyarországra jött, szívesen látogatott el az idősebb rokonokhoz. Juci néni, Mari néni, Bözsi néni... senki nem maradhatott ki. Volt, hogy én is elkísértem, s egy ilyen alkalommal, mikor hazafelé tartottunk, ő megállt és keservesen sírni kezdett.
Én döbbenten kérdeztem:
- Viki, mi a baj? - hisz mindenhol olyan kedvesek voltak.
- Olyan rossz, hogy mindenki arról beszélt, hogy ő már milyen öreg, és mire legközelebb jövök, már biztosan nem fog élni - mondta szomorúan.
Viki a történtek után két évvel meghalt, 20 éves volt, tele álmokkal és tervekkel...
Utána, hosszú évekig velem maradt az érzés, hogy soha nem tudhatjuk, hogy mennyi időnk van – később ez már árnyalódott, hogy ebben az inkarnációban :) - ezért meg kell gondolni, hogy mivel töltjük meg a jelen pillanatot. Nem belemerülni az olyasfajta játszmákba, hogy egyszer majd... végül is ez sem rossz... másoknak is jó így... stb.
Persze aztán gyakorta elveszítettem a fókuszt, belecsúsztam a halogatós, várakozós hétköznapok világába, és manapság is előfordul, hogy megtorpanok, elbizonytalanodom. Azonban egy idő után mindig megszólal egy halk, de határozott kis hang: "Gyerünk, mire vársz?" És arra buzdít, hogy merjem úgy megélni az életem, hogy az kiteljesítsen, fényesítsen, örömmel és hálával töltsön el.Te hogy vagy ezzel? Várod, hogy végre eljöjjön a Te időd, mindig csak készülsz és vársz? Vagy észreveszed, hogy itt az idő! Mi a Te „majd"-od? Ha majd befejezem ezt a sulit is... ha megtalálom életem párját.. ha majd több pénzem lesz... ha kirepülnek a gyerekek... ha nyugdíjas leszek... Biztos várni akarsz addig?
Egy kis zenés inspiráció? Katt ide, hangerő fel és kezdjetek el élni! :)Programok a kiküldött hírlevélben.