„A kéz, mely a bölcsőt ringatja, a világot is igazgatja”
William Ross Wallace
Belegondoltál valaha, hogy mekkora felelősség és lehetőség van a kezedben a fakanállal?
Azzal, hogy milyen választást kínálsz fel a családodnak, haladhattok azon az úton, amikor az ízlelőbimbók és a függőségek diktálnak – ez nagyon szenvedélyes tud lenni :) - vagy vezetheted őket arra, ahol a választást a valós belső szükséglet motiválja.
Ha előszeretettel használsz feldolgozott termékeket, remek ízbombákhoz juttatod a családod – tetszik is nekik, és eltompult érzékekkel újra és újra követelik a tartalmilag silány repetát. Ilyenkor könnyű beleesni abba a káprázatba, hogy úgy örülnek annak a rettenetnek, szeretem őket és örömet akarok szerezni nekik. Hát, rendben, csak azt is vállald be, hogy az öröm mellett sok egyéb dolgot is szerezhetsz nekik.
Ha azért másképp is akarod szeretni őket, tudnod kell, hogy nehéz lejönni a „jó”-ról, de ha élvezetes cserét kínálsz, semmit nem erőltetsz, beavatod őket a miértekbe - ha nyitottak rá -, akkor van esély, hogy szívesen elindulnak veled egy árnyaltabb, kifinomultabb ízlésvilág felé, ahol az ízek mellett a tartalom is fontossá válik.
Tehát, ha változtatni akarsz a természetesebb, egészségesebb, tudatosabb felé, akkor csak szépen, lassan, semmit nem erőltetve, egy családi lázadás senkinek sem hiányzik. :)
A fiaim a reggeli gyümölcsturmixszal nőttek fel, Artúr két és fél, Berci egy éves volt, mikor a férjemmel úgy döntöttünk, hogy reggelire gyümölcsöt eszünk. Előtte szokásos reggelit kaptak a fiúk is, vajas kenyeret sajttal vagy felvágottal, amit általában ímmel- ámmal ettek csak meg. A gyümölcsreggelit viszont jóízűen, a szokásos turkálás nélkül egyszerűen megették. Ezt mindig természetesnek is vették, soha nem kérdőjelezték meg, hogy miért ezt esszük, de a későbbi változtatásokban már nem mindig voltak partnerek, és ezt igyekeztem is tiszteletben tartani. Pl. kénytelen voltam belátni, hogy én szoktattam rá őket a tejre, és úgy tűnt ez már így is marad. Később, felnőtt fejjel, mikor már elköltöztek azért változott a helyzet ez ügyben, már nem tejfüggők a kölykök. :)
Tanulság, ha kisgyereked van, gyorsan változz, hogy aztán változtathass!
Kisebb módosításokat szinte észrevétlenül meg lehet tenni. pl. hogy a süteménybe cukor helyett – vagy eleinte egy részét kiváltva - darált mazsolát vagy datolyát (persze cukrozatlant) teszel. A búzaliszt mellett más liszteket is elkezdesz használni, változtatsz az arányokon, több zöldség, kevesebb hús stb.
Nálunk hajdanában heti egyszer még volt hús, aztán ezt már csak a kolbász képviselte a hétvégi bablevesben, majd végül azt is kiváltotta az általam alkotott gabonakolbászos magtejföl. Ezt a változást azonban évek alatt futattam le. Ha ez nálatok kevésbé járható, de te szeretnél változtatni, az is út, hogy a kolbász bevetése előtt ketté választod a levest és az egyik vegán marad.
Szintén nem okoz fennakadást, ha a szokásos menüt kiegészíted némi újdonsággal, pl. zöldségfasírttal, vagy a rizs mellé egy kis kölest vagy hajdinát is tálalsz, csak annyit, hogy épp hogy jusson. :)
Sokszor a jó marketing is csodákra képes! Az én gyerekeimnek ebédre rendben volt a zöldségfasírt, de ha vacsorára is maradt, azt már rossz néven vették. Egy ilyen alkalommal, mikor a vacsora felől érdeklődtek, ( 9-10 évesek lehettek) hirtelen jött ötletből azt mondtam, hogy karibi rettenet lesz és valamit hadováltam, hogy ez a kalózok eledele volt. Nagy izgalommal várták a vacsorát és nem csalódtak, a karibi rettenet legendás étek lett nálunk. A csavar benne, hogy a zöldségfasírtot két szelet kenyér közé tettem, mustár, paradicsomszósz, uborka, saláta, hagyma, amolyan hamburger fílinget kapott és aratott. :)
Később, mikor kamaszok voltak, Artúr fiaim – ő mindig kevésbé lelkesedett a változtatásaimért - kifakadt egy ebédnél: Mama, egye fene, rendben van a zöldségfasírt, és a barnarizs is, csak ne együtt. A zöldségfasírt sült krumlival legyen, a barnarizs hússal! Ebben megegyeztünk és a jövőben figyeltem erre, majd idővel a barnarizs + zöldségfasírt kombó is elfogadottá vált. Persze igaz, ami igaz, mikor már kiröppent és így az itthoni vegakajákkal ritkábban boldogíthattam.
Szintén a kamaszkorhoz kapcsolódik a következő szösszenet. Otthon volt egy bizonyos ételválaszték és volt egy teljesen más a barátoknál, amire azért nem feltétlenül mondtak nemet. Egy ilyen alkalommal, mikor megkérdeztem Artúrt, hogy ugyan már, a barátjánál miért iszik kólát (abból is nagyon gagyit), azt válaszolta: Mama, én így lázadok. Elgondolkoztam a dolgon és arra jutottam, hogy rendben, ennél rosszabb ne legyen. :)
A markánsabb változtatást mindig magaddal kezd! Amit te már csinálsz, arra van esély, hogy ők is kipróbálják. Ha pl. a családod eszi a szokásos reggelijét, Te pedig csinálsz magadnak egy zöldturmixot – tegyük fel, hogy ezt akarod bevezetni :)- biztos feltűnik nekik, hogy kilógsz a sorból, jön a kíváncsiskodás, majd jöhet a kínálás. Aztán, ha nem aratsz sikert, Te attól még változtathatsz, és ki tudja, talán ők is kedvet kapnak hozzá idővel. Persze tudom macerásabb több dolgot elkészíteni, de megéri és lehet, hogy a család többi tagja is szívesen serénykedne.
A vendégség egy külön téma. Ugye, van a mi megyünk, és a hozzánk jönnek változat. Húsvétkor nálunk gyűlik össze a család, akár 15-en is vagyunk. Készül a sonka és jóval több vegetáriánus, vegán fogás, mint ami nekünk, a 2-3 „különcnek” kéne, mert a többiek állandóan elkóstolgatják előlünk. Sokszor tortát is kétfélét készítek, egy tejeset és egy vegánt. Általában egyforma nagyok, mert az „enyémből” a többiek is jóízűen falatoznak.
Ha pedig a szűkebb családom jön, csak vega fogások vannak, egyenek húst, tejterméket máshol. :)
Ha én megyek vendégségbe és a házigazda nincs igazán felkészülve a témában, mindig felajánlom, hogy nem gond, viszek magamnak ételt – így jobbára ő is, én is jobban járunk. Általában a hivatalos menü, vegán változatával készülök, pl. karácsonyi rokonlátogatásnál, zöldséges töltött káposztát viszek, gluténmentes, darált mazsolával édesített bejglivel, húsleves helyett pedig zöldséglevest. Kinézetre szinte alig van különbség és persze többet kell vinni, mert előszeretettel megy a kóstolgatás és én örömmel kínálom.
A férjem, id. Artúr szokta mondani, hogy szívesen változtat, ha megtaláljuk a hasonló ízt, állagot. Aztán egy idő múlva a szempontok is változnak és kevésbé fontos, az „olyan legyen mintha…”, már nem a hasonlóság, hanem az élmény a lényeg, amit tartogat az adott étel.
Ne akarj rögtön mindent, hagyj időt a változásra. Keresd azt az utat, amin meggyőződéssel, jóérzéssel, örömmel tudsz haladni akkor is, ha időnként nehéz, ha vissza-visszahúznak a függőségeid, a megszokás, ha mások másképp látják. A lényeg, hogy ha változtatni akarsz, kezdd el és folytasd. Az irány legyen jó, a tempó majd alakul. :)